Viszonylag ritkán szoktunk sajtóanyagokra hivatkozni, lévén a Techwokot elsősorban tesztekkel és gyakorlati tanácsokkal szeretnénk megtölteni.
Viszont van KKV rovatunk és sokszor írunk honlapszerkesztési megoldásokról, így most előbb szeretnénk céges olvasóink figyelmébe ajánlani egy Magyar Telekomos kutatás eredményét, majd – mert ez ugye a Techwok lényege – rögtön szolgálunk is rá megoldásokkal.

 

Sajtóanyag: nem figyelnek honlapjukra a hazai kisvállalkozók

A kisvállalkozások mindössze 26 százaléka működtet saját internetes honlapot Magyarországon, és 15 százalékuk tervezi, hogy indít webes felületet – tárta fel a Magyar Telekom felmérésében.
A céges honlapok alacsony elterjedtsége annak ellenére jellemző – állapítja meg a kutatás -, hogy a kkv-k az online eszközök és felületek használatában viszonylag tájékozottnak számítanak: 79 százalékuk nyilatkozott például úgy, hogy legalább heti rendszerességgel internetbanki felületet használ, 68 százalékuk valamelyik közösségi oldalnak is felhasználója, és közel háromnegyedük okostelefonnal is rendelkezik. A kutatás eredményei alapján a saját kilátások megítélése sem áll az internetes honlapok fejlesztésének útjában, hiszen a megkérdezettek 25 százaléka tervezi azt, hogy bővíti vállalkozását, 69 százalék szinten tartaná, és mindössze 4 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy leépítést terveznek.
A céges honlap hasznát illetően egyáltalán nem homogén a kkv-k véleménye: 34 százalékuk látja úgy, hogy egy saját honlap valamennyire hasznos lenne a vállalkozás jövője szempontjából, 22 százalékuk viszont egyértelműen úgy véli, hogy nem lenne hasznos, és viszonylag magas, 12 százalékos a bizonytalanok aránya is.
A honlap elkészítése – illetve elkészíttetése – kapcsán a válaszadók 42 százaléka az időt tartja a legnagyobb akadálynak, 33 százalék a megfelelő szakértő, 29 százalék a pénz, 20 százalék pedig egy jó alkalmazás hiányára hivatkozik. Érdekes, hogy a kisvállalkozások ötödénél maga a vállalkozó készítené el a honlapot, 11 százalékuknál egy munkatársat bíznának meg ezzel, 28 százalékuk ismerőssel vagy rokonnal oldaná meg a kérdést, és csak 21 százalékuk venné igénybe szakértő vagy szolgáltató segítségét.”

 

Első megoldás: weboldal készítés, saját erőből

A fentiek kapcsán arra gondoltunk, felhívjuk a hazai kkv-k figyelmét néhány olyan megoldásra, amelyekkel akár ingyen is készíthetnek maguknak saját céges oldalt. Ennek előnye ugyebár, hogy nagyon költséghatékony.

 

Nem akarnak a hazai kisvállalkozók saját honlapot? | Techwok.hu

Hátránya pedig az, amitől félnek is: a kész honlap nem biztos, hogy küllemében és tartalmában felveheti a versenyt a konkurenciával és a népszerűsítése sajnos korántsem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Ráadásul nagyon időigényes az előállítása, miután elsőként meg kell tanulni a programok használatát.

 

Nem akarnak a hazai kisvállalkozók saját honlapot? | Techwok.hu

Ha mégis magunk fognánk saját oldal készítésébe, akkor a saját domain és a tárhely előfizetése után (mert azért céges honlapot ugye senki nem szeretne komolyan üzemeltetni egy ingyenes szolgáltatáson), az alábbiak közül választhatunk:

  • A legkönnyebben használható, Windowson, OS X-en, sőt, mobilon is bevethető webszerkesztő a Mobirise. Erről itt írtunk részletesen. Gyerekjáték vele a weboldal készítés!
  • Ha Mac előtt ülünk, két nagyon jó lehetőségünk is van: az egyik az éppen tegnap megjelent Rapidweaver 7, amelyről itt írtunk, a másik pedig a Sparkle, amely szintén bemutattunk már részletesen.
 Ez két teljesen más megközelítést igénylő webszerkesztő, érdemes mindkettőről elolvasni a tudnivalókat és utána választani aszerint, kinek melyik fedi inkább az igényeit.
  • WordPress: a WordPress egy remek megoldás, amely blogmotorként kezdte pályafutását, de ma már szinte mindenre használható, ami egy weboldal készítésekor szóba kerülhet. Ez igényli persze a legtöbb ismeretet és a fentiekkel ellentétben nem elég neki egy “statikus” tárhely, PHP és MySQL szoglátlatásokra is szükség van a működéséhez.

 

Bízzuk szakemberre, nem megfizethetetlen

Nagyszerű dolog, ha ismerősre vagy rokonra tudjuk bízni céges honlapunk elkészítését, feltéve, hogy az ismerős vagy rokon napi rutinként jártas ebben a témakörben. Sajnos az, hogy valaki összetákol egy alap weboldalt, még nem feltétlenül a megfelelő lépés a sikerhez, sőt, rossz esetben többet ront, mint használ, hiszen az első benyomás nagyon fontos. Már persze ha eljutunk az első benyomásig, hiszen ölbe tett kézzel hiába várjuk, hogy honlapunkra bárki ráleljen egy globális hálózat útvesztőjében.
A megfelelő eszközökről sokat hallani (SEO, tartalommarketing stb.), de alkalmazni azokat finoman szólva sem egyszerű. Önmagában tehát a weboldal készítés nem feltétlenül elegendő.

 

Nem akarnak a hazai kisvállalkozók saját honlapot? | Techwok.hu

Így, bár a fenti alkalmazások nagyszerűek és adott esetben a honlap elkészítésére tökéletesek lehetnek, ha mégis biztos sikert akarunk, érdemes szakemberre bízni a munkát.
Mi most a Szakíró.hu szolgáltatást ajánljuk, ahol a weboldal elkészítésétől (landing-page, honlap, webshop stb.), a szövegíráson keresztül akár egy céges mobilalkalmazás készítését is lehet kérni. Sőt, állandó tartalomról és a közösségi oldalakon a megfelelő megjelenésről is gondoskodnak.
Természetesen ezer más cég megkereshető, ha honlapot szeretnénk. Itt is érdemes azért figyelni rá, hogy ár-érték arányban a megfelelőt válasszuk.

 

Egy valami biztos

Az, hogy magunk esünk neki, egy kedves rokonra bízzuk, vagy profi szolgáltatást igénylünk, szabadon választott. Az viszont biztos, hogy ma már egy vállalkozás sikerének – sőt, a jelenlegi helyzetben működésének – egyik alappillére az online megjelenés, legyen szó szinte bármilyen termékről vagy szolgáltatásról.