Programozási nyelvekből, fejlesztőkörnyezetekből manapság már igazán nincs hiány, előbb vagy utóbb mindenki megtalálja a hozzá legközelebb állót. Viszont verseny is van rendesen minden platformon, így bár csábítóan hangzik a C++ és a Swift, de nem biztos, hogy egy startup esetében van idő még a betanulásra is. Szerencsére a nagy választékban akadnak olyan megoldások, amelyek kifejezetten gyors fejlesztést ígérnek, s még ha ilyen esetekben kompromisszumokat kell is kötnünk, attól még jó választás lehet egy alternatív fejlesztőrendszer.

 

Xojo: több platformra, egy felületen

Annak idején a Pascal/Delphi és a Visual Basic olyan fejlesztőkörnyezetek voltak, melyeket könnyen elsajátíthatott a programozásra akár csak minimálisan is fogékony emberfia.
Mára ezek közül csak a Visual Basic élte túl, illetve a Basic különféle variációi tűnnek fel hol így, hol úgy.
Ha valaki még emlékszik esetleg a 90-es évek vége felé feltűnő – a CrossBasic-ből lett – REALBasic-re, annak a ma bemutatásra kerülő fejlesztőrendszer kísértetiesen ismerős lehet.
Mai választottunk ugyanis a Xojo, amely az egykori REALbasic leszármazottja, s ennek megfelelően néhány évvel ezelőtt már eleve úgy indult, hogy Windowsra és OS X-re egyaránt lehetett vele fejleszteni, a Visual Basicre rendkívül hasonlító környezetben.

Xojo: gyorsan megtanulható programozás, több platformra | Techwok.hu

A Xojo azóta kinőtte magát, s a pár hete megjelent Xojo 2016r1-es verzióval immár Windowsra, OS X-re, Linuxra, iOS-re és Raspberry Pi-re is fejleszthetünk (32 és 64 bites változatban egyaránt). Gyakorlatilag akár azonos kóddal is, bár ez nem teljesen igaz, hiszen a platform specifikus dolgok külön optimalizálásra szorulnak itt is, de egyetlen felületen, a Basic-en alapuló programozási nyelven készíthetjük el alkalmazásainkat több OS-re.
A végeredmény pedig természetesen natív szoftver lesz, amelyet adott esetben az App Store-ban is árulhatunk.

Xojo: gyorsan megtanulható programozás, több platformra | Techwok.hu

Sőt, a Xojo immár webalkalmazások fejlesztését is lehetővé teszi, melyeket akár a saját szerverünkön is közzétehetünk, de ha az esetleg erre nem alkalmas, viszonylag alacsony havidíjért cserébe bérelhetjük a Xojo Cloud szolgáltatást. Itt sokkal egyszerűbb a közzététel, hiszen a beállításokkal nem kell vacakolnunk.

Xojo: gyorsan megtanulható programozás, több platformra | Techwok.hu

Fontos tudni viszont, hogy a Xojo, mint fejlesztőkörnyezet ingyen is használható Windowson, OS X-en és Linuxon. Ebben az esetben nem tudjuk lefordítani a kész kódot, de tesztelés gyanánt az adott gépen természetesen futtathatjuk. Ha pedig elkészültünk a programunkkal, eldönthetjük, hogy előfizetünk-e. Nincs tehát zsákbamacska, az ismerkedési-tanulási folyamat ingyenes. Viszont ez csak a desktop alkalmazások készítésére vonatkozik, ráadásul az iOS fejlesztésnél értelemszerűen a Xojo esetében is Macre van szükség, legalább egy ingyenes Apple fejlesztői fiókkal.

 

Réteges, mint az ogre…

Az elmúlt években amolyan divathullámként söpört végig a szoftverpiacon az előfizetéses rendszer. Ezt alkalmazza a Xojo is. 99 dolláros éves díjat kell fizetnünk az egyes asztali platformokért (Windows, OS X, Linux/Raspberry Pi), 299 dollár egy évre, ha webes alkalmazások fejlesztésére adjuk a fejünket (ebben a Xojo Cloud nincs benne), ugyancsak 299 dollár évente az iOS fejlesztés eszköztára, vagy ha mindent akarunk, vihetjük az egészet 699 dollárért egy évre. Utóbbi esetben az összes platformra készíthetünk programokat.
Ezen felül még az Apple-nek kell kifizetnünk az éves 99 eurós díjat, de csak akkor, ha az OS X-es vagy iOS-es alkalmazásokat az App Store-okban akarjuk közzétenni. Mondjuk ez az iOS esetében gyakorlatilag megkerülhetetlen.
A fene nagy kényelem tehát nincs ingyen, de mi tudunk ennél drágább megoldásokról, ráadásul ha jó irányba haladunk a fejlesztésekkel, könnyen behozhatja az árát. Márpedig haladni nem lesz gond…

 

Majdnem minden, amire szükségünk lehet

Maradjunk egy pillanatra az iOS fejlesztésnél: még ha akadnak is dolgok, melyeket csak az Xcode-ban tudunk kihasználni, a Xojo akkor is olyan bőséges lehetőségeket kínál, hogy átlagos felhasználói szoftverek könnyedén kifejleszthetők vele. S ha nem is igazán játékok készítésére optimalizálták, azért azokat is készíthetünk vele (bár aki gyors játékfejlesztésben gondolkodik, annak majd inkább ajánlunk mást később).
A Xojo előnye az Xcode-dal és a Microsoft Visual Studio-val szemben, hogy:

  • gyorsan elsajátítható nyelv (részletes, mindenre kiterjedő digitális kézikönyvet és szótárat kapunk hozzá, temérdek példával megspékelve)
  • kényelmes, átlátható felületen dolgozhatunk
  • amit tud, leegyszerűsít (ha kell), beleértve az adatbáziskezelést, a külső eszközök, portok elérését, a grafikai dolgokat

Ha választani kell a Visual Basic/VB.NET és a Xojo között, mi nem tétovázunk és a Xojora szavazunk. Mellesleg a Xojo képes importálni is a VB projekteket.
Hasonlóan a többi fejlesztőrendszerhez, ez is bővíthető, így a fejlesztést tovább gyorsíthatjuk konyhakész add-onokkal, bár ezek némelyikét sajnos elég borsos áron adják.

Xojo: gyorsan megtanulható programozás, több platformra | Techwok.hu

Mindenesetre annyi alap vezérlőt kapunk (mezők, gombok, médialejátszó, böngésző, soros portok elérése, időzítő, vászon, kapcsolók, adatbázis-kezelő, folyamatjelzők, riportkészítő, MIDI és – nagyon alap – OpenGL vezérlők stb., hogy kevés esetben lesz csak szükségünk bármilyen extrára. Legalábbis ha nem valami nagyon különleges dolgot fejlesztünk. Az viszont kicsit fura, hogy az iOS fejlesztéshez alapból nem támogatott a kamera, a mozgásérzékelők és a GPS funkciók használata. Ezekre nincs működő megoldás (vagy csak mi nem találtunk?), ami rossz pont az olyan konkurensekkel szemben, mint például a gőzerővel fejlődő Livecode.
Mivel objektumorientált környezetről van szó, a felület felépítése a kész alkotóelemekből szinte gyerekjáték, ahogy a kódok megfelelő elhelyezése is. A Xojo ráadásul a kezünk alá dolgozik, így ha hirtelen nem jutna eszünkbe egy vezérlő adott jellemzője vagy a hozzá tartozó utasítások, a kódszerkesztőben TAB-ot nyomva listában kapjuk az aktuális lehetőségeket. Ennek köszönhetően aztán tényleg villámgyorsan lehet haladni, teljesen mindegy, melyik platformra készítjük a kódot. Ha pedig ennek ellenére elakadnánk, példákkal telezsúfolt felhasználói kézikönyv áll a rendelkezésünkre digitálisan.

Xojo: gyorsan megtanulható programozás, több platformra | Techwok.hu

Szerencsére a Xojo is folyamatosan fejlődik, a legutóbbi (2016r1) frissítés izgalmas újdonsága a HiDPI támogatás több platform esetében is, az újragondolt nyelvi referencia felület és egy sereg hibajavítás, apró módosítás. Az előfizetőknek természetesen jár angol nyelvű terméktámogatás, s jókora fórum is, ahol lehet érdeklődni, mérgelődni, kinek mi jut épp eszébe.

 

Összegzésül

Nem állítjuk, hogy a Xojo segítségével puszta fogd és dobd alapon össze lehet rakni egy minőségi alkalmazást. A kódot sajnos nem írja meg helyettünk, bár igyekszik segíteni. Az viszont biztos, hogy ez jelenleg az egyik legjobb választás, ha gyorsan megtanulható, mégis hatékony és sokoldalú fejlesztőrendszert akarunk választani leendő alkalmazásaink elkészítéséhez. Talán csak az Androidra fejlesztés lehetősége hiányzik még belőle (és a hivatalos kamera / GPS / mozgásérzékelő támogatás az iOS részből).
Az éves díjat sajnos “le kell nyelni”, manapság ezzel egyre többet fogunk találkozni. Cserébe viszont van külön díjtól mentes verziókövetés, vagyis ha az adott éven belül új változat jelenik meg Xojo-ból, azt minden további nélkül használatba vehetjük.
Egy valamit tudunk javasolni: mivel a tanuláshoz szánt változat ingyen van, töltsék le bátran és ismerkedjenek a lehetőségekkel. Ennyit garantáltan megér!